A MUZSIKÁS

A több, mint négy évtized

Az 1973-ban alakult Muzsikás Magyarországon az egyik legnépszerűbb, külföldön a legismertebb magyar népzenei együttes. Az ország kulturális nagykövetei közé sorolják őket. Otthonosan mozognak mind a folk, népzenei és világzenei fesztiválokon, mind komolyzenei koncerteken. Elsőként sikerült elfogadtatniuk a világban a magyar népzenét, mint önálló, minden más műfajjal egyenértékű zenei stílust. Jelen vannak a legjelentősebb koncerttermekben, fesztiválokon, lemezeik világszerte kaphatók az angol-amerikai RYKODISC cég kiadásában. Koncertjeikről és albumaikról elismerően írnak a legnagyobb napilapok, folyóiratok, és zenei szaklapok.
Neves komolyzenei szólistákkal, kamaraegyüttesekkel, kórusokkal és szimfonikus zenekarokkal lépnek fel itthon és külföldön. 2016 novemberében Sanghai-ban a Oriental Art Center nagytermében hangversenyeztek a Nemzeti Filharmonikusokkal, idehaza a Muzsikusok-Muzsikások koncertsorozatban a Concerto Budapest zenakarral lépntek fel.  A Muzsikás koncertjeinek gyakori vendége Petrás Mária, Prima Primissima díjas, moldvai születésű keramikus-iparművész, énekes vagy a Fölszállott a Páva televíziós népdalvetélkedő győztese, Kacsó Hanga. 2017-ben Allegro Barbaro című koncertsorozatukkal hazai hangversenytermekeban Bartók zongoramuzsikája és a népzene szólalt meg Fülei Balázs zongoraművész vendégszereplésével. A nagy hangversenyek mellett a Muzsikás rendkívül fontosnak tartja a legkisebbeknek tartott rendszeres gyerektáncházat és az összevont rendhagyó iskolai ének-zeneórákat.
Számos díj és kitüntetés birtokosai. Ezek közül is kiemelkedő a Magyar Művészetért Díj, a Liszt Ferenc díj, a Magyar Örökség díj, a Kossuth díj és a Prima Primissima díj. Az együttest 2008-ban európai zenekarként elsőnek a legrangosabb nemzetközi világzenei díjjal, a WOMEX-díjjal is elismerték.

A Muzsikás történet, részletes leírás itt

Néhány jelentősebb fellépés

Ez nem a teljes lista, inkább a zenekar tagjainak személyes emlékei alapján egy válogatás az elmúlt évtizedből

2008. London, Royal Albert Hall, BBC Proms Fesztivál

2008. Sevilla, WOMEX díj, Díjátadó ünnepség

2008 USA, Washington, Kongresszusi könyvtár előadóterme, Takács Quartet

2008. USA, Los Angeles, UCLA, Takács Quartet

2009. Malajzia, Borneo sziget, Rainforest Festival

2009. Amstedam Concertgebouw nagyterem, Petrás Mária

2010. Belfort, Eurockeennes Festival, Woven Hand

2010. Dour, Dour Festival, Woven Hand

2010. Carhaix, Festival Les Vieilles Charrues, Woven Hand

2011. London Royal Festival Hall, Inside the world of Bartók, Philharmonia Orchestra

2012. Dijon Operaház, Takács Quartet

2012. New York, Carnegie Hall, The Roots and Routes of Bartók, Schiff András

2013. Ludwigsburg, Schlossfestspiele, Concert Ungarecs, Bartók, Ligeti, Haydn, vez: André de Ridder

2013. Budapest Sziget Fesztivál, 0.nap, "Muzsikás 40" Woven Hand, Amadinda, Balanescu, Jandó, Corvinus Táncegy., stb

2013. Jeonju Music Festival, Dél-Korea

2014. Tokio, International Forum nagyterme (5000 fős) La Folle Journée Fesztivál

2015.  Ankara, Operaház, Nemzetközi Bartók Fesztivál, Operaház zenekara, vez: Florian Frannek (D)

2015. Madrid, Auditorium Fundacion Juan March, "Allegro Barbaro", Jandó Jenővel

2015. Budapesti Tavaszi Fesztivál, MÜPA, "Kontrasztok és párhuzamok" Amadinda-Muzsikás

2015. Ankara, Operaház, Nemzetközi Bartók Fesztivál, Operaház zenekara, vez: Florian Frannek (D)

2015. New York, Skirball Center, Kulturfest Nyc, Glasshouse-Muzsikás, Herczku Ágnes

2015. Toronto, Centre for the Arts, George Weston Recital Hall, The lost Jewish music,  Herczku Ágnes

2016. Toronto, Harbourfront Centre, Ashkenaz fesztival, "Szól a kakas már", Kacsó Hanga

2016. München, Residenz, "Bartók für Europe" fesztivál, Petrás Mária

2016. London, Cadogan Hall, "Allegro Barbaro" Fülei Balázs

2016. London, Wimbledon Music Festival. Trinity Church, Skampa vonósnégyes (CZ)

2017. ELMA Központ, Izrael, Fülei Balázs

2017. Genf, Victoria Hall, , L'Orchestre de Cambre De Genéva, vezényel: Arie van Beek

2017. Brassó, Enescu Fesztivál, Orchestre Simfonica a Filharmonicii Brasov, vez: Cristian Orosanu

2018 Taipei, Taiwan, World Music Festival vendég: Berecz István és Kacsó Hanga

2019 RIFF, Rajahstan Intanational Folk Festival, vendég: ifj. Szerényi Béla és Kacsó Hanga

Hírlevél

(c) Copyright Daniel Hamar, Muzsikás